Minden első randi, minden új kapcsolat kezdete izgalommal vegyes várakozás. Az ember órákig készülődik, s aki nőből van, mint én is, 86 ruhát cserél, hogy végül a legelőször fölvett rongyokat húzza magára az utolsó pillanatban.

Izgatott várakozással indul neki az útnak, melynek végén egy új randi, egy új lehetőség, talán boldogság, talán csalódás várja. Nem mondhatom, hogy sok randim volt már. Fiatalon az ember az ilyesminek nem adja meg a módját. Igazi randim talán öt-hat lehetett mostanáig, az is ugyanazzal az egy emberrel. Nem voltam kifejezetten ideges, inkább kellemes, cseppet sem zavaró izgalomnak nevezhetném, amit éreztem. Egy kicsit zavart ugyan, hogy nem tudtam, hogy álljak kettőnkhöz. Egy buliban ismertem meg, ahol ahogyan az lenni szokott, kicsit összegabalyodtunk. Hazakísért, megcsókolt, elment.

Egy jóbarátom azt mondta, itt bizony ha csókkal váltunk el, csókkal lesz az üdvözlés is. Zavart is meg nem is, emellett úgy gondoltam, egy buli egészen más mint egy randi. Tévedtem. Ha nem is csókkal, de szájra puszival köszöntött. Soha még ilyen fiúval nem találkoztam. Annyira... nemistudom, talán a lovagias a legjobb szó rá.

Régen éreztem ilyen jól magam, egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy bármit rosszul csinálnék, bármi rosszat mondhatnék. Sem pedig az, hogy az életem jelenlegi állás szerint egy káosz. Kikapcsoltam és elfelejtettem mindent.

Háromkor találkoztunk. Amikor véletlenül az órámra pillantottam, hét óra volt. Valaki ellopta az időt, és megtöltötte meseszép tartalommal. Egyetlen másodpercig sem unatkoztam. Nem éreztem azt a bizonytalanságot, amit a legutóbbi kapcsolataimban oly sokszor, hogy nemtudom, megtehetek-e valamit, vagy nem lenne helyes.

Ha őszinte akarok lenni, évek óta először az első pillanattól kezdve önmagam lehettem.

A bőrömön most is érzem az illatát, és meglepő, hogy ez mennyire megnyugtat.

Köszönöm.