Napok óta rettegő aggódással gondolok vissza az elmúlt hónapok ágyabsztinenciájára. Nem az a megrázó, hogy pár hónapig nem osztom meg senkivel az ágyam. Viszont éjszakánként szükölő forgolódásra késztetett a tudat, hogy nem is hiányzik. Nyüszítve visszasírtam azokat a régi szép időket, pontosan az elmúlt öt évet. Ugyanis amióta szexuális életem van, soha nem kellett nélkülöznöm egy-két hétnél tovább, mert vagy mindig volt valakim, vagy jött hamar a következő.

Most viszont nemhogy nincs, de nem is hiányzott. Erősen fogvacogtatott a gondolat, hogy mindörökké frigid, impotens lettem. Mind a mai napig.

Elég nehezen ébredtem, fél óra késéssel értem az egyetemre. Az órán már javában történt a nagy semmi. Ásítozva vonultam be, egy elmotyogott elnézést és egy energiaital kíséretében. Majd tűkön ülve vártam a szünetet. A cigi, és a reggeli, immáér második kávé megtette a hatását, felébredtem.

Majd kiszúrtam a "korrekt domborulatot". A tisztelt oktatón pazarul eltalált farmer feszült elöl-hátul. Hazatért a libidóm. Azt hiszem, erre mondják, hogy elöntött a vágy. Szegény férfiún kevés férfias dolog volt, alacsony, kölyökarcú, nem éppen figyelemfelkeltő hangú emberkéről lévén szó. A legtöbb diáklány a főszerkesztői mivoltot találta vonzónak benne. Én valami mást. Tetőtől talpig belepirultam, életemben először vihognom kellett. Fantáziám vetítésbe kezdett, halkan, szinte hang nélkül kuncogtam, vörösödtem...

El kellett hagynom a termet egy rövid időre, röpke hidegzuhany erejéig. De megérte. Nem vagyok impontens...