Nagy baromság. Attól, hogy a dátumhoz eggyel nagyobb számot kell írni, még nem változik meg minden. Lehetne újhavi fogadalom is akár... Vagy ilyesmi.
Mindegy, azért megpróbálkoztam. Igyekszem hinni is benne. Talán egyszerű a dolgom, mert a változást nem december 31-ről január 1-re virradóra kell végrehajtanom. Megkezdődött már korábban. A változás, aminek a végén az elmúlt két év tapasztalatával leszek olyan, amilyen két évvel ezelőttig voltam.
A fogyókúra, a cigiről való leszokás, az alkoholfogyasztás minimalizálása, a rendszeres testmozgás. Mind olyan dolgok, ami elhatározás kérdése, és holt mindegy, hogy az elhatározás az óév alkonyán születik-e meg, vagy az első napsütéses tavaszi napon, amikor az ember mérlegre áll, vagy felveszi a tavalyi, kicsit szűknek tűnő nyáriruhát.
Nagy szavak, amelyek jól hangzanak, tiszteletet vívhatnak ki társaink körében - és amelyeket nem tartunk be. Olyan, mint a mostanság kedvelt és gyakran hagoztatott mondatom: A következő fickóhoz feleségül megyek.
Naná. Komolyan gondolom. Jó is lenne. Ha a baba-projekt lenne a legnagyobb gondom. Végre. Szép is lenne. Aztán majd jön a következő, aki ugyanolyan nagy szerelemnek ígérkezik, mint a legutolsó (erről majd máskor mesélek), és ugyanúgy hatalmas pofáraesés lesz.
Mégis fogadkozom.
Ha csak ezen múlna.
Így egyszerűbb lenne az élet.