Dolgoztam egy darabid pénzügyi tanácsadóként. Hatalmasat lehet vele kaszálni, tény és való, kár, hogy nekem nem fekszik. Ezért jöttem el.

Mégis mesecsodaszép emlékek fűznek hozzá, a mai napig jó szívvel gondolok arra a pár hónapra. Főleg az akkori vezetőmre. Az a fiú valahogy olyan más volt. Nem azért, mert idősebb, vagy mert "komoly, dolgozó ember". Egyáltalán nem volt komoly. Nagydumás, mosolygós, kicsit beképzelt - de nagyon jól állt neki! :) - fiú volt. Kezdetben nem csíptem, de később nagyon megkedveltem. Volt néhány Hollywood-i sztorink. Elmesélve olyan más. Talán nem érezhető a pillanat varázsa.

Amikor együtt hajtogattunk gólyát - ami egyébként daru volt... Meg volt húzatva, miután előző este a hollandok megtanítottak tulipánt hajtogatni, és az irodában hajtogattam neki egyet. Ő cserébe hajtogatott nekem egy békát. Majd kitalálta, hajtogassunk gólyát... Hamar kiderült, hogy a daru-gólyára gondol :D. Épp egy ügyfélre vártunk, szombat délután az üres irodában. Internetes útmutatás alapján hajtogattunk gólyát, ketten egyet. :D

Egymás szavába vágva kapkodtuk ki a másik kezéből. Végül elkészült a mű. Elneveztük a Lock Ness-i szörnynek :D. Arra ugyanis jobban hasonlított. Vagyis inkább semmi másra nem hasonlított :).

Mesegyönyörű. Az élmények, az emlékek, ahogy sorra szétáradnak bennem. Sokszor bánom. Nem azt, hogy végül nem történt semmi. Azt sajnálom, ami lehetett volna.

Most már késő, azt hiszem...